Keresés

Kategóriák

Kövessen minket a Facebook-on is

Vákár

A román vacariu: marhakereskedő, tehenész (a ki teheneket tart a végett, hogy azok tejének és ebből készített vajnak, túrónak, sajtnak eladásából hasznot, nyereséget húzzon). Armentarius, örményül ánteort. Ágopsáh Vákár. Szamosújvári halottak könyve II. köt. 159 l. 127 t.

Forrás: Szongott Kristóf – A magyarhoni örmény családok genealogiája, tekintettel ezeknek egymás között levő rokonságára, s a vezeték- és keresztnevek etymologiai értelmére.

VÁKÁR CSALÁD

A család Moldvából telepedett Gyergyóba a nagy betelepedés idején. A családnév román „vacariu”-ból ered, amely marhakereskedőt, tehenészt jelent. Vagyis olv embert, aki foglalkozásilag teheneket tartott azért, hogy azok tejéből vajat, túrót, sajtot készíthessen és ennek árusításából biztosítsa a megélhetését. A felmenő ős Vákár Ágopsáh /1664-1727/ (aki még Moldvában született) és neje N. Mária /1675-1731/ voltak. Tehát ő a szüleivel telepedett Gyergyóba és itt is nőtt fel. Ágopsáh Gyergyóban nősült meg 1695-ben és az itt születtek: Vákár János /1696-1769/ nevű fia, aki 1727-ben nősült és Vákár Bogdán /1700-?/. Utódaikból került ki a népes Vákár család.

Forrás: Dr. Száva Tibor Sándor: Székelyföldi örmény eredetű családnevek metamorfózisa

Ismert személyek ezzel a családnévvel:

Vákár István

Erdélyi magyar politikus. A Kolozs Megyei Tanács alelnöke

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1k%C3%A1r_Istv%C3%A1n

Vákár Lajos

Erdélyi magyar jégkorongozó, edző

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1k%C3%A1r_Lajos

Vákár Péter Arthúr

Diplomata, lapkiadó, közíró, magyar királyi kormánytanácsos

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1k%C3%A1r_P%C3%A9ter_Arthur

Vákár Tibor

Ybl-díjas építészmérnök és festőművész

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1k%C3%A1r_Tibor

Vákár Vilmos

Színész, színházi titkár

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1k%C3%A1r_Vilmos

Forrás: Wikipédia