Keresés

Kategóriák

Kövessen minket a Facebook-on is

Korbuly

= Korbul. Lásd Korbul.

Forrás: Szongott Kristóf – A magyarhoni örmény családok genealogiája, tekintettel ezeknek egymás között levő rokonságára, s a vezeték- és keresztnevek etymologiai értelmére.

ÁNDRUS /GORDUL/ CSALÁD

A Korbuly család ezen ágát hívták Gorduli-nak. A Gördül tulajdonképpen a Korbul (örményül Akhrávián=holló=corbul) másik alakja, de a család eredeti vezetékneve azonban Ándrus volt. A nagy betelepedéskor Moldvából telepedtek Besztercére, majd innen kerültek Szamosújvárra. Az 1712-ben Szamosújvárra került felmenő /Gördül/ Ohánnesz Ándrus /1645-1716/ volt. Ennek testvére /Ándrus/ Korbul Kristóf lehetett a későbbi szamosújvári Korbuly” család felmenője, az ő fiai voltak János (aki alsótorjai kertész volt az 1720-as években és Bogdán). Ohánnesz Ándrusnak több gyermeke is volt, akik közül megemlíthető: -Andrónik György /1675-?/, -Gördül Szákó /1678-?/ (szamosújvári kereskedő volt), -Ándrus Kristóf /1680-?/ (szamosújvári kereskedő volt), -Andrus Lukács /1682-?/ (aki Besztercéről telepedett Gyergyóba az 1710-es évek körül és itt alapított családot, utódai Korbul, Ándrus, André, András néven voltak jelen),

  • Ándrus Márton /1684-?/ (aki szamosújvári kereskedő volt),
  • Andrus Emánuel /1690-?/ (aki már Szamosújvárói telepedett Gyergyóba 1720 körül és itt alapított családot, utódait Korbul, Ándrus, Ándrulencz, Ándronik néven jegyezték),
  • András Antal /1696-?/ (aki gyergyói kereskedő).

Forrás: Dr. Száva Tibor Sándor: Székelyföldi örmény eredetű családnevek metamorfózisa

Ismert személyek ezzel a családnévvel:

Korbuly Bogdán

Városi tanácsos, kereskedő, a Kolozsvári Hitelbank és Zálogkölcsön Társulat igazgatója, a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa

https://hu.wikipedia.org/wiki/Korbuly_Bogd%C3%A1n

Korbuly János

Kossuth-díjas magyar gépészmérnök

https://hu.wikipedia.org/wiki/Korbuly_J%C3%A1nos

Korbuly József

Gépészmérnök

https://hu.wikipedia.org/wiki/Korbuly_J%C3%B3zsef

Korbuly Mihály

Vegyészmérnök

https://hu.wikipedia.org/wiki/Korbuly_Mih%C3%A1ly

Korbuly Péter

Magyar színész, bemondó. Hosszú évektizedek óta a Magyar Rádió bemondója

https://hu.wikipedia.org/wiki/Korbuly_P%C3%A9ter

Korbuly Károly

Magyar gépészmérnök, feltaláló, a magyar ipartörténet kimagasló személyisége

https://hu.wikipedia.org/wiki/Korbuly_K%C3%A1roly

Forrás: Wikipédia